Szép kilátások
Az ősz nem csak az iskolakezdés, a lombhullatás évszaka, hanem egyben a nagy családi túrázások ideje is lehet. A sokszínű természet számtalan kinccsel, látnivalóval várja a kirándulni vágyókat. A Nyugat- dunántúli régió pompás kilátókkal is büszkélkedhet. Még a felnőttek is általában gyermeki izgalommal vágnak neki, és igyekeznek mielőbb a legmagasabb pontra feljutni. Aki pedig legyőzi a számtalan lépcsőt, a torony tetejéről csodálatos panoráma tárul a szeme elé régiószerte.
Turizmus Világnapja a Nyugat-Dunántúlon
Turizmus Világnap 2012. Az esemény fő célja, felhívni a figyelmet a vendégszeretet fontosságára. Ebből az alkalomból, minden évben felajánlanak valamit a hazai szolgáltatók, amivel vendégeiknek kedveskednek.
Kőszegi Szüret - Kőszeg, 2012. szeptember 27-30.
Kőszegi szőlő – a legenda szerint királyok asztalára került –, története a római időkig nyúlik vissza és évszázadokon keresztül fonódott össze szorosan a város történetével.
Nyugat-Dunántúl

Hol is járunk pontosan? Régiónkat három megye - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – alkotja az ország nyugati határa mentén; szomszédaink Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és Horvátország. Járt már nálunk? Ha nem, ismerkedjünk együtt a Pannon dombok által nyújtott csodás élményekkel!
„MUST KELL PIHENNI!” – Soproni szüret
Hűség városában az őszi időszakban nem csak puttonyok, prések, édes must és aranyló napsütés várja a vendégeket, hanem számos meglepetés is!
A páratlan 23 – Fesztivál-kavalkád az „Erőt adó régióban”
Tavasztól őszig, de még a zord téli hónapokban is kínál olyan rendezvényeket „Az erőt adó régió”, amilyenekkel máshol nem találkozhat. Hogy’ lehetséges ez? Az idei évben 23 rendezvény nyerte el a „Nyugat-dunántúli turisztikai régió kiemelt kulturális és örökségturisztikai rendezvénye” címet, melyek garantáltan egyedi rendezvény-csemegékkel szórakoztatják a fesztiválozókat. Ezeken a programokon megismerheti mindazt, ami a régióra jellemző, legyen szó kulturális, történelmi, zenei vagy gasztronómiai hagyományokról.



